Tisztelt Partnereink!


 
A Magyar Védelmi Exportügynökség Zrt. (VEX) a 2025. február 24-26. között, Németországban megrendezésre kerülő, Enforce Tac 2025 nemzetközi biztonsági és védelmi technológiai kiállításon a korábbiakhoz hasonlóan egységes magyar nemzeti standon fogja képviselni a vele szerződött magyar védelmi ipari cégeket.
Az évente tavasszal megrendezésre kerülő Enforce Tac a bűnüldözési, biztonsági és taktikai felszerelések legújabb innovációit és megoldásait mutatja be. Az Enforce Tac központi témái közé tartoznak a kormányzati és katonai célú fegyverek és lőszerek, a komplex műveletekhez szükséges járműinnovációk – beleértve a pilóta nélküli rendszereket (UxV) –, valamint a pilóta nélküli rendszerek alkalmazására és azok elleni védekezésre szolgáló technológiákat. Ezen felül a hőkamerás képalkotás, az optika és az optronika vívmányai, a biztonsági szakértők és katonai személyzet számára tervezett személyes felszerelések, továbbá a felkészültséget javító képzési és szimulációs rendszerek is nagy hangsúlyt kapnak.
2024-ben a kiállításon 723 kiállító vett részt, 467 külföldi. A rendezvény 12 ezer látogatót vonzott, a német és a nemzetközi arány 50-50% volt.
Az Enforce Tac 2025 kiállításon a VEX egy 112 nm-es beltéri standdal jelenik meg, amelyen a tervek szerint kb. 5-7 magyar védelmi ipari cégnek fog tud majd lehetőséget biztosítani bemutatkozásra és az üzleti kapcsolatok fejlesztésére.
VEX a résztvevőknek (továbbiakban kiállító) az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
  • egységstand lefoglalása és kialakítása
  • szükséges bútorok biztosítása
  • kivetítők, installációk, statikus grafikai elemek biztosítása
  • kiállítási belépő biztosítása a kiállító cégek 1-1 munkatársának,
  • tároló biztosítása a standon (bőröndök, eszköztároló dobozok),
  • áram biztosítása,
  • szeparált tárgyalóban, előre egyeztett ütemezés szerint tárgyalási lehetőség biztosítása a standon,
  • alap catering (ásványvíz, kávé) biztosítása.
A részvételi feltételek:
  • védelmi ipari tevékenység,
  • hadiipari engedély, amennyiben a tevékenység végzéséhez szükséges,
  • amennyiben a Kiállító nem rendelkezik a VEX-szel megkötött partnerségi megállapodással, abban az esetben vállalja annak megkötését,
  • Kiállító elfogadja a csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó szabályozást, nyilatkozattételi kötelezettséget.
VEX a pályázatok elbírálásánál a beérkezési sorrenden és a fenti feltételeken kívül figyelembe veszi az ágazati kormányzati stratégia és a vállalat szakmai szempontjait.
A Kiállító tudomásul veszi, hogy a kiállítással kapcsolatban a költségeket illetően őt terheli:
  • a Kiállító által bemutatni kívánt termék helyszínre történő ki- és hazaszállítása
  • a Kiállító alkalmazottainak, vele szerződő szakértőinek, partnereinek
    • a helyszínre történő ki- és haza utaztatása,
    • napidíja (ellátás biztosítása),
    • szállásköltségeiknek, egyéb más költségek (pl. biztosítás, helyi közlekedés) viselése
    • egyéb speciális igények (pl. plusz áramigény, egyéni LCD igény, kiegészítő bútorok stb.) költségei
A Kiállító kötelezettséget vállal arra, hogy az általa bemutatni kívánt termék vagy szolgáltatás kiviteléhez (amennyiben szükséges) a vonatkozó engedélyeket beszerzi, a biztonságos szállítás érdekében a megfelelő biztosításokat megköti.
A Kiállító részére a Magyar Védelmi Exportügynökség Zrt. által nyújtott szolgáltatások díjmentesek.
Ezúton kérjük az érdeklődőket, hogy 2025. január 10. 12:00 óráig jelezzék a email címre küldött levélben, ha részt kívánnak venni a kiállításon.