Tisztelt Érdeklődők!
A Magyar Védelmi Exportügynökség Zrt. (VEX) a
2025. november 18 - 21. között, 24. alkalommal,
Franciaországban megrendezésre kerülő,
Milipol Párizs 2025 nemzetközi biztonsági és védelmi technológiai kiállításon a korábbiakhoz hasonlóan egységes magyar nemzeti standon fogja képviselni magyar védelmi ipart.
A Milipol Paris a belbiztonság területén vezető nemzetközi kiállítás, amelyet a francia Belügyminisztérium szervez, a rendezvény a francia Nemzeti Rendőrség, Csendőrség, Vámhatóság, Polgári Védelem, Interpol és a Párizsi Rendőrség közreműködésével valósul meg. A 2025-ös Milipol az egyik legjelentősebb nemzetközi esemény a biztonsági iparágban, ahol a legújabb technológiákat és innovációkat mutatják be.
A korábbi kiállításon 1116 kiállító vett részt 53 országból, és 29 939 látogató érkezett 160 különböző országból.
A
Milipol Párizs kiállításon a VEX egy 150 nm-es beltéri standdal jelenik meg, amelyen a tervek szerint 6-8 magyar védelmi ipari cégnek tud majd lehetőséget biztosítani bemutatkozásra és az üzleti kapcsolatok fejlesztésére.
VEX a résztvevőknek (továbbiakban kiállító) az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
- egységstand lefoglalása és kialakítása;
- szükséges bútorok biztosítása;
- kivetítők, installációk, statikus grafikai elemek biztosítása;
- kiállítási belépő biztosítása a kiállító cégek 1-1 munkatársának;
- tároló biztosítása a standon (bőröndök, eszköztároló dobozok);
- áram biztosítása;
- szeparált tárgyalóban, előre egyeztett ütemezés szerint tárgyalási lehetőség biztosítása a standon;
- alap catering (ásványvíz, kávé) biztosítása;
A kiállítók részére nyújtott szolgáltatások a (EU) 2023/2831 rendelete szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősülnek.
A részvételi feltételek:
- védelmi ipari tevékenység folytatása;
- hadiipari engedély megléte, amennyiben a tevékenység végzéséhez szükséges;
- a Kiállítónak legkésőbb a kiállítás előtt egy héttel rendelkeznie kell a VEX-szel megkötött partnerségi megállapodással;
- Kiállító elfogadja a csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó szabályozást, nyilatkozattételi kötelezettséget;
- Kiállító az ingyenesen nyújtott szolgáltatás ÁFA terhét megfizeti;
VEX a pályázatok elbírálásánál a beérkezési sorrenden és a fenti feltételeken kívül figyelembe veszi az ágazati kormányzati stratégia és a Társaság szakmai szempontjait, igazodva a Milipol Párizs 2025 kiállítás tematikájához, fókuszterületeihez.
A Kiállító tudomásul veszi, hogy a kiállítással kapcsolatban a költségeket illetően őt terheli:
- a Kiállító által bemutatni kívánt termék helyszínre történő ki- és hazaszállítása
- a Kiállító alkalmazottainak, vele szerződő szakértőinek, partnereinek
- a helyszínre történő ki- és haza utaztatása;
- napidíja (ellátás biztosítása);
- szállásköltségeiknek, egyéb más költségek (pl. biztosítás, helyi közlekedés) viselése;
- egyéb speciális igények (pl. plusz áramigény, egyéni LCD igény, kiegészítő bútorok stb.) költségei;
A Kiállító kötelezettséget vállal arra, hogy az általa bemutatni kívánt termék vagy szolgáltatás kiviteléhez (amennyiben szükséges) a vonatkozó engedélyeket beszerzi, a biztonságos szállítás érdekében a megfelelő biztosításokat megköti.
A Kiállító részére a VEX által nyújtott szolgáltatások díjmentesek, azzal a kitétellel, hogy azok ÁFA tartalmának megfizetése kötelező.
Ezúton kérjük a pályázókat, hogy
2025. augusztus 28. 12:00 óráig részvételi pályázatukat a
email címre küldjék meg az alábbi tartalommal:
- a Pályázó céges adatai (neve, székhelye, adószáma);
- a Pályázó képviseletére jogosult azon személy adatai, aki a pályázattal kapcsolatban a céget képviseli;
- a csatolt formátumú, aláírt de minimis nyilatkozat az előző 3 naptári évben elnyert de minimis támogatásokról;
- a Pályázó releváns tevékenységének rövid bemutatása;
- a Kiállításon való megjelenésének paraméterei
- hány személlyel képviselteti magát;
- milyen bemutatásra szánt eszközt, makettet kíván a standon elhelyezni, az eszköz méretei;
- egyéb speciális igények;
- A Pályázó által tervezett előre szervezendő megbeszélések száma, várható időtartama.